Karbantartó Gyakorló Központ
Az atomerőmű biztonságát nagymértékben befolyásolja azoknak a szakembereknek a felkészültsége, akik a berendezések működőképességét biztosítják. Ők a karbantartók, akik üzem közben is, de sokkal inkább a tervezett leállásokon, azaz a főjavítások alkalmával elvégzik valamennyi berendezés felülvizsgálatát, szükség esetén javítását, cseréjét. Az ő munkájuk minőségétől függ, hogy a berendezések probléma, meghibásodás nélkül tudnak-e üzemelni közel egy éven keresztül.
A karbantartó szakemberek első generációja az atomerőmű építése idején jutott főszerephez Pakson, amikor a leszállított berendezéseket, technológiai és irányítástechnikai rendszereket revíziózták, beépítették, majd részt vettek azok üzembe helyezésében. Ők még minden kis alkatrészt láttak, megfoghattak és tiszta körülmények között ismerhették meg a működésüket és tanulhatták meg, hogyan kell karbantartani azokat. Az erőmű blokkjainak üzembelépése óta ezeknek a berendezéseknek egy része olyan helyen, vagy olyan körülmények között üzemel, ami nem teszi lehetővé a fiatal karbantartó szakemberek betanítását, felkészítését. Ezért az erőmű vezetése a 90-es évek elején kereste a megoldást, hogy megfelelő gyakorlati képzési helyszínt biztosítson számukra is.
Ez a szándék egybeesett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség azon törekvésével, hogy egy minta projekten keresztül követhető példát mutasson az atomerőműveket karbantartói számára egy, a hatékony képzést lehetővé tevő karbantartó oktató központ és komplex képzési programcsomag létrehozásával. E szerencsés egybeesésnek köszönhető, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a paksi megkeresést felkarolta, elindítva az ún. „Oktatási Modell Projektet”. A projekt keretében épült fel a Karbantartó Gyakorló Központ, amely további szerencsés körülménynek köszönhetően a világon ma is egyedülálló módon valódi atomerőművi főberendezésekkel büszkélkedhet. Lengyelország, illetve Németország számára ugyanis készült a paksival teljesen megegyező atomerőművi blokk, amelyek soha nem üzemeltek. Ezekből vásárolt az Ügynökség az Oktatási Modell Projekten belül Paks számára.
Az 1997 óta működő Karbantartó Gyakorló Központban így egy valódi reaktor, gőzfejlesztő és egyéb más nagyberendezések biztosítanak egyedülálló oktatási, gyakorlási feltételeket a személyzet számára. A szimulátorhoz hasonlóan a Karbantartó Gyakorló Központ is számtalan célra hasznosítható fő funkcióján, a karbantartó személyzet képzésén kívül. A berendezések kiváló környezetet biztosítanak karbantartó, anyagvizsgáló szerszámok, technológiák fejlesztéséhez, kipróbálásához. A Karbantartó Gyakorló Központ fontos szerepet játszik az atomerőmű külső kapcsolatainak ápolásában is. Az idelátogatók számára felejthetetlen élményt nyújthat a berendezések látványa, a lehetőség megérintésükre, vagy a belsejükbe történő betekintésre. Ugyanakkor az oktatók szakszerű „idegenvezetése” sok, a nukleáris energiatermeléssel és a berendezések működésével kapcsolatos titokra adhat magyarázatot az érdeklődőknek.